Kulturális Központ

vasárnap, 04 augusztus 2019 19:00

Könnyed és szórakoztató este a Szent Efrém Férfikarral Kiemelt

Szerző:

2019. augusztus 4. 19 óra

Helyszín: Római Katolikus Minorita udvar és rendház udvara

 

Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene

előadja: MartinBrass



Könnyed és szórakoztató este a Szent Efrém Férfikarral

 

Az együttes névadójáról, Szír Szent Efrémről (306-373) – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek – feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra”. A Magyar Örökség és Budapest Márka díjas Szent Efrém Férfikar célja és küldetése három pilléren nyugszik: egyrészt a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása és bemutatása, másrészt a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti) ápolása, harmadrészt pedig a vokális kortárszene népszerűsítése.

A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg és az utóbbi években Magyarország legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas Bubnó Tamás, Magyarország érdemes művésze. Az együttes saját rendezésű sorozatai különleges helyet foglalnak el a hazai koncertéletben és egyben komoly rajongótáborral bírnak: az Orientale Lumen – Kelet Világossága sorozaton 2011 óta a bizánci zene világsztárjai mutatkoznak be a magyar közönségnek a Férfikar vendégeiként, a Budapest Music Centerben rendezett koncertek pedig egy-egy nagyváros zenei örökségét tárják fel minden évben Karácsony és Újév között.

A férfikar nemzetközi karrierje 2006-ban átütő sikerrel vette kezdetét: a Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) megnyerték a professzionális kamarakórus kategóriát. Először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus kapta az első díjat. A 2006-os lengyelországi fesztiválgyőzelem utat nyitott a nemzetközi koncertéletben való hangsúlyos megjelenéshez is. A kórust nagy hírű fesztiválok kérték fel vendégszereplésre: Aldeburgh Music Festival, Fes Festival of World Sacred Music, Ketevan World Sacred Music Festival, Schleswig-Holstein Musik Festival, Donaufest-Ulm, MusikFestspiele Saar, Festival de Royaumont, Festival d’Auvers sur Oise, Ravenna Festival, Janacek May Festival, Dvorák Festival, Sakralnej Festival Gdynia, Gdanski Tavaszi Fesztivál, Concentus Moraviae Festival, St.Petersburg Spring Festival. A Szent Efrém Férfikar koncertezett még Abu-Dzabi, Berlin, Bécs, Brüsszel, Buenos Aires, Delhi, Fujairah, Ljubljana, Montevideo, Moszkva, Párizs, Pozsony, Róma, Szentpétervár, Tirana és Varsó jelentős hangversenytermeiben és templomaiban.

Természetesen a Szent Efrém Férfikar rendszeresen koncertezik a legfontosabb magyar fesztiválokon: állandó fellépői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, az Arcus Temporum Fesztiválnak, a Bartók Rádió ArTrium sorozatának, az Ars Sacra Fesztiválnak, a Művészetek Völgyének, a Budapesti Fesztiválzenekar által szervezett Maratonnak, a Pozsonyi Pikniknek és a Zempléni Fesztiválnak. A kórus a Magyar Görögkatolikus Egyházzal szoros kapcsolatot ápol, rendszeresen közreműködik istentiszteletein, egyházzenei hangversenyein.

Az együttesnek tíz CD-felvétele jelent meg, amelyek közül a Byzantine mosaics c. albumot 2010-ben Supersonic-díjjal jutalmazták Luxembourgban.

Több kiváló kortárs komponista írt műveket a férfikar számára, így Dukay Barnabás, Sáry László, Sáry Bánk, Alberto Schiavo és Zombola Péter. Az együttes tagjai maguk is gyakran készítenek átiratokat, átdolgozásokat.

A Szent Efrém Férfikar több világhírű együttes és szólista számára biztosított már fellépési lehetőséget Magyarországon: Abeer Nehme, Marie Keyrouz nővér, Nektaria Karantzi, a Moszkvai Patriarkátus Kórusa, az Orosz Ortodox Szólisták, az Optina Pustyn Férfikar, Konstantia Gourzi és az Opus21Musicplus, illetve Dragoslav Pavle Aksentijevic is a Férfikar meghívására járt Magyarországon. A kórus gyakorta lép fel más együttesekkel, zenekarokkal, szólistákkal, úgy mint: Budapesti Fesztiválzenekar, Budapesti Vonósok, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Amadinda Ütőegyüttes, King’s Singers, Muzsikás, Schola Cantorum Budapestiensis, Barilli Nőikar, Fischer Iván, Tito Ceccherini, Riccardo M.Sahiti, Eduard Kutrowatz, Fassang László, Joseph Kelemen, Király Csaba, Paolo Crivellaro, Stanislav Surin, Mandel Róbert, Anatolij Fokanov, Nishat Khan, Kocsis Fülöp metropolita, Háy János, Lackfi János, Sebestyén Márta, Szabóki Tünde, Rajk Judit, Palya Bea, Petrás Mária, Presser Gábor.

 

Tagok:

Bubnó Tamás - művészeti vezető

Tóth Péter - basszus

Bubnó Márk - bariton, kontraalt

Balázs Edgár - tenor

Nagy Bertalan - tenor

Oláh Marcell - bariton

Pechán Kornél - bariton

Bubnó Lőrinc - tenor

 

Műsor:

Bubnó Lőrinc feld.: Archiminia - görög újévköszöntő

Bubnó Márk feld.: Kae le kae - sotho gospel

Bubnó Tamás: 127. zsoltár

Bubnó Tamás feld.: Aboun d’bashmayo

Grigory Lvovsky: Gospodi Pomiluj

Philipp György: Scherdryk

Silló György: Schedryk

Dormi Pizzinu - szárd tradicionális altató

Alfonso X. El Sabio: Rosa das rosas

Alfonso X. El Sabio: Santa Maria Amar

tradicionális: Trisaghion az Athos hegyről

Bubnó Lőrinc: Harang ima 1

Bubnó Lőrinc: Harang ima 2

Sáry László: Zsoltárkánon

Eperjesi graduálkönyv: Könyörögjünk Keresztyének

Jan Levoslav Bella: Tu es Petrus

Bubnó Márk feld.: Ragupathi Ragav Raja Ram

Bubnó Márk feld.: As I went down in the river to pray

Bubnó Márk feld.: Happy days are here again

Bubnó Márk feld.: Garekakhuri Sacekvao

 

A koncert ingyenes.

 Minkah Fitzpatrick Jersey