Kulturális Központ

Vályogos Gréta

Vályogos Gréta

vasárnap, 02 december 2018 18:00

Pinokkió - Budapest Táncszínház

Örök mese egy nagy nevettető felfogásában… Pinokkió ugyanannyira a gyermeki fantázia és szabadság, mint a felnövő tékozló fiú jelképe mindannyiunk számára. Geppetto mester ügyes kezével egy kis fabábut készít a háza előtt talált tuskóból. Vidám fiúcska kinézetűre sikeredik és Pinokkió névre, kereszteli. Benne látja fiát, akit mindig is szeretett volna, de nem kapta meg soha a sorstól. A mester legnagyobb meghökkenésére a kis bábu életre kel. Eladja köpönyegét is, csak hogy a kíváncsi és rosszcsont kisfiú iskolába járhasson. Ám Pinokkió naivságát kihasználja sok alattomos figura, akik miatt rossz útra téved. Hihetetlen kalandokba keveredik, miközben atyja keresi mindenütt, és egy Jótündér vigyázza lépéseit… Az elképesztő utazás végén visszatér, hogy gondját viselje édesapjának.

1 felvonásos táncjáték gyerekeknek, 4-10 éves korig ajánlott.

Koreográfus: Földi Béla

pinokkio

szerda, 28 november 2018 19:00

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…

A Harry Potter-filmek világa újra megelevenedik, méghozzá úgy, hogy a forgatókönyvet maga a regények szerzője, J. K. Rowling írja – ezúttal már az ifjú Dumbledore is felbukkan a filmben, amely a varázstörténelem két legnagyobb mágusa, Dumbledore és Grindelwald összecsapásáig vezet.

 

Forrás: port.hu

 

szerda, 28 november 2018 17:00

A diótörő és a négy birodalom

Clarának csupán egy kulcsra van szüksége. Egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától. A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz – aminek rögvest nyoma is vész egy különös, rejtelmes párhuzamos világban. Odaát Clara találkozik egy Philip nevű katonával, egy sereg egérrel és három birodalom kormányzóival. Clarának és Philipnek az ominózus negyedik birodalom területére kell merészkedniük, amit egy zsarnok irányít, hogy visszaszerezzék a kulcsot és visszaállítsák a harmóniát e bizonytalan világban.

E.T.A. Hoffman klasszikus történetéből a Csokoládé és az Egy kutya négy élete Oscar-díjra jelölt rendezője készített filmet a Disney legjobb hagyományaival. A karácsonykor érkező fantasy főszereplője az Alkonyat-sorozatban és a Csillagok közöttben feltűnt Mackenzie Foy, partnerei mások mellett az Oscar-díjra jelölt Keira Knightley, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren és Morgan Freeman.

Forrás: port.hu

hétfő, 14 január 2019 10:00

Óz, a nagy varázsló

Dorkát egy forgószél Óz birodalmába repíti Toto kutyájával, ahol a jó Északi Boszorkány tudatja vele, hogy elpusztította a gonosz Keleti Boszorkányt. Dorka megkapja Glindától a gonosz Keleti Boszorkány ezüst varázscipellőjét, ám a gonosz Nyugati Boszorkány - a gonosz Keleti Boszorkány húga - megharagszik Dorkára, és vissza akarja szerezni tőle a varázscipellőket. A Sárgaköves úton Dorothy elindul Smaragdvárosba, hogy találkozzon Ózzal, a nagy varázslóval, hogy megkérje őt, repítse haza Kansas-be. Útközben találkozik a Madárijesztővel, aki arra vágyik, hogy észt kaphasson, a Bádogemberrel, aki szív után vágyakozik, és a gyáva Oroszlánnal, aki bátorságot szeretne. Így már öten mennek együtt Smaragdvárosba, Óz, a nagy varázsló birodalmába. A gonosz Nyugati Boszorkány elrabolja a lányt, hogy barátait távol tartva legyőzhesse őt. Ám Dorka a szeretetével, végül felülmúlja a gonosz Nyugati Boszorkányt. A nagy Ózról pedig kiderül, hogy csak egy szélhámos. De végül a jó Északi Boszorkány segítségével mindenki megkapja, amire vágyott, Dorka pedig végre hazajut Totóval...

Dorka   Cseh Adrienn / Szuromi Bernadett
Totó, Óz   Czakó Roland / Szabó Arnold
Északi Boszorkány, Nyugati Boszorkány,
Szellő, Pacnirém
  Bednai Natália
Madrijesztő, Mumpic I.   Ternai Krisztina
Bádogember, Mumpic II., Henrik bácsi   Czakó Roland / Gieler Csaba
Oroszlán, Mumpic III.   Pallós Tibor
Mumpicok,Pacnirémek   Gáliczki Nikolett
     
Szövegkönyv   Lyman Frank Baum
Zene   Kósa Dénes
Jelmez   Bednai Natália
Díszlet   Gáliczki László
Asszisztens   Kósa Dénes
     
Rendező   Bednai Natália

 

Az előadások időpontjai:

2019. január 14. 10 és 14 óra 

2019. január 15. 10 és 14 óra

oz plakat

csütörtök, 22 november 2018 15:00

Rajzpályázat

Rajzolj, s nézd vissza alkotásod a decemberi óriásplakáton!

rajzpalyazat

csütörtök, 22 november 2018 16:00

Kézműves pályázat

Kívácsian várjuk idén is szebbnél szebb képeslapjaitokat!

kezmuvespalyazat

csütörtök, 15 november 2018 18:00

Zorán koncert

TELT HÁZ!

Sztevanovity Zorán előadóművész, zeneszerző, gitáros, énekes. 1942. március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él.

A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Kezdetben ők is angol nyelvű slágereket játszanak, majd 1966-tól saját dalokkal jelentkeznek, legtöbbjük szövegét Dusán írja. A zenekar két nagylemezt, számos kislemezt és rádiófelvételt készített. A hetvenes évek elején a Metro több átalakuláson és stílusváltáson megy keresztül, majd 1972-ben feloszlik.

Zorán rövid ideig a Taurus Ex-T basszusgitáros-énekese lesz, majd Nyugat-Európában, a vendéglátóiparban zenél. 1974-ben tér haza, szólóelőadóként próbálkozik, hagyományos táncdalokat is énekel.

1976 nyarán következik be a fordulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces” dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal.

A következő két évben az első albumot újabb kettő követi. Az első három nagylemez alkotta trilógián szinte teljes létszámban közreműködik a magyar pop-rock- és dzsesszélvonal. A legtöbb dal szövegét itt is és azóta is Dusán írja.

A nyolcvanas években valamivel ritkábban, két-három évente jelenik meg új Zorán-lemez (köztük egy Metro-feldolgozásalbum), és romló gazdasági helyzet, valamint a „nagy magyar közízléscsúszda" beindulása következtében a turnék, fellépések száma is némileg csökken. Ebben az időben Zorán zenei producerként, valamint a Calypso Rádió műsorvezetőjeként is dolgozik.

1991-ben Zorán újra nagyzenekarral turnézhat – immár mecénás cégek támogatásával. 1992-ben egy koncert erejéig újra összeáll a Metro. 1993 októberében Zorán egy vigadóbeli unplugged koncertsorozattal ünnepli pályafutásának harmincadik évfordulóját, majd novemberben a Budapest Sportcsarnokban koronázza meg a sorozatot. Az évforduló kapcsán könyv készül Zoránról, a koncerteket bemutatja a tévé, a vigadóbeli koncertek felvétele pedig CD-n és videókazettán is megjelenik.

1995-től kétévente jelennek meg az újabb és újabb Zorán-CD-k, valamint évi rendszerességgel követik egymást a koncertek a BS-ben, majd annak leégése után az Erkel Színházban. Rendszeressé válnak a tavaszi és őszi országos turnék is: Zorán szinte az ország minden városában megfordul, sok helyütt évente-kétévente visszatérő vendég. A koncerteken hol nagyobb zenekarral, hol kamarafelállásban játszik – de mindig pótszékes telt házak előtt.

A 2002-es tavaszi koncertsorozat előtt Zorán bejelenti, hogy a turné után egy ideig hátrébb vonul, lassít kicsit a tempón. Azonban nem sokáig bírja: egy évvel később már újra turnézik, és egy különleges koncertet ad az újonnan megnyílt Budapest Sportarénában: a műsor egy részében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében adja elő teljesen áthangszerelt dalait. A koncertről CD és DVD készül, mindkettő hamar aranylemez lesz, a DVD eladott példányszáma minden hazai rekordot megdönt.

2004 tavaszán a Vígszínházban koncertezik barátaival, az őszi turnén pedig még a megszokottnál is nagyobb a közönség érdeklődése: több városban akár még egy telt házas koncertet lehetne tartani. Karácsonyra megjelenik egy minialbum, rajta angol nyelvű dalok átdolgozásai – természetesen Dusán magyar szövegeivel.

2005-ben a szokásos tavaszi és őszi turnék mellett áprilisban újabb telt házas koncert a Budapest Sportarénában, ennek anyaga novemberben jelenik meg dvd-n. Készül egy különleges előadás is, egy táncjáték Zorán élő koncertjére; augusztusban, a Veszprémi Ünnepi Játékokon mutatják be neves balettművészek és színészek. Novemberben megjelenik az áprilisi koncertből készült DVD, és hamar platinalemez lesz.

Zorán 2006-ban két nagy elismerésben is részesül: március 15-én Kossuth-díjjal tüntetik ki, december 8-án pedig átveheti a Prima Primissima díjat.

JEGYÉRTÉKESÍTÉS SZEPTEMBER 12-TŐL (SZERDA) A KULTURÁLIS KÖZPONTBAN!

zoran2018

hétfő, 14 január 2019 10:00

Gyermek bérletes előadásaink

 A Nyírbátori Kulturális Központ gyermekszínháza idén is várja az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket négy látványos, vidám és tanulságos előadással.

gyerekberlet plakat

kedd, 13 november 2018 19:00

Felnőtt bérletes előadásaink

Öt előadás, két vígjáték, egy operett, egy krimi-vígjáték és egy dráma a Nyírbátori Kulturális Központ 2018/2019-es évadának felnőtt színházi, bérletes előadásai közt! Bízunk benne, hogy a kínálat elnyeri színházkedvelő közönségünk tetszését.

 

Hajszál Színház Hollywood - Veres1 Színház

vígjáték

Időpont: 2018. november 13. 19 óra

Mit tehet egy Hollywoodból kikopott színészházaspár, ha utazótársukkal már csak világvégi kisvárosokban léphetnek fel? Mit tehet egy Hollywoodból kikopott színészházaspár, ha abból a társulatból már a saját lányuk is kilépett, és sugónak is csak egyikük teljesen süket édesanyját tudják alkalmazni? Mit tehet egy Hollywoodból kikopott színészházaspár, ha botrányos módon tudódik ki a férfi hűtlensége? Mit tehet ez a színészházaspár, ha életük nagy lehetősége akkor sétál be, amikor éppen minden összeomlik? Mit tehetnek, ha véletlenül kis híján megölik a lányuk kérőjét? Mit tehet a kérő, ha mindenki azt hiszi, nem ő a kérő? És mit tehet a néző, ha mindezt a zűrzavart, a félreértéseket és komikus helyzeteket két felvonásban meg kell néznie? Semmit azon kívül, hogy annyit nevet, amennyit csak bír.

 

Szereplők:

George Hay: Petridisz Hrisztosz

Charlott Hay: Zorgel Enikő

Ethel: Esztergályos Cecília Kossuth-díjas

Howard: Vastag Tamás / Balogh Gábor

Richard: Mészáros Árpád Zsolt /Buch Tibor

Paul: Pál Tamás

Rosalind: Miklós Kriszta

Eileen: Steinkohl Erika

 

Stáb:

Fordította: Téli Márta

Díszlet: Varsányi Anna

Jelmez: Fekete Mónika

Rendező: Szurdi Miklós

 

Bob herceg - Magyar Zenés Színház

operett

Időpont: 2018. december 30. 19 óra

"Londonban, hej, van számos utca..." - és ezeket az utcákat járja éjjelente álruhában, mandolinját pengetve György herceg, az angol trón várományosa. Szerelme a szegény, de annál gyönyörűbb Annie és az utca népe csak Bobnak szólítja. Az anyakirálynő már kiszemelte György számára a leendő arát az udvarban, Annie kezére pedig a bugyuta borbély ácsingózik. "Te más világban, én más világban" - szárnyal a szomorú dallam Huszka Jenő operettjében, s mire a függöny legördül legyőzi-e a rangkülönbséget a "minden akadályt legyőző szerelem"? Ez az első magyar nyelven írt operett, 1902. december 20-án mutatták be a Népszínházban. Innen eredeztethetjük a magyar operett játszást, hiszen a Bob herceg hatalmas sikeréből nőtt ki a magyar operett máig tartó világsikere.

 

Szereposztás:

A királynő: Kállay Bori Érdemes művész

György herceg, a fia: Dósa Mátyás / Sövegjártó Áron

Annie, Tom apó lánya: Bodor Szabina

Pomponius, a herceg nevelője: Körösi Csaba

Viktória hercegnő: Halas Adelaida

Lord Lancaster, gárdakapitány: Szeles József

Hopmester: Bozsó József

Mary Pickwick: Steinkohl Erika

Tom apó: Tóth Loon

Plumpudding, borbély: Gyurity István / Máté P Gábor

Pickwick, kocsmáros: Zsolnay András

Gippsy: Kokas László / Vajda Károly

Udvarhölgyek: Bonyhádi Viktória, Csutak Noémi, Lukéts Sára, Zab Johanna

Katonák: Imre Marcell, Rácz János, Rogácsi Márton, Schmidt Marcell

 

Zenei vezető: Kéménczy Antal

Jelmeztervező: Libor Katalin

Rendező, koreográfus, látvány: Bozsó József

 

 Három esős nap - Orlai Produkciós Iroda

dráma

Időpont: 2019. március

Egy lakás, amelyről a bérlőjén kívül senki nem tudott, nagy titkot rejt. Itt alkotta első terveit két ifjú építész - az egyikük zseni volt. De valóban az kapta a világhírt, az elismeréseket, akit illetett? A következő generáció, évtizedekkel később, csak találgathat. De milyen hatással van az ő életükre három egykori fiatal, illetve három esős nap?

Egy helyszín, két időben: ugyanaz a három színész játssza a szülőket és később, felnőtt gyerekeiket.

 

Szereplők:

Kovács Patrícia

Schruff Milán

Szabó-Kimmel Tamás

 

Stáb:

Fordító-dramturg: Zöldi Gyergely

 Író: Richard Greenberg

Látvány:Zeke Edit

Plakát, grafika: Csáfordi László

Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit

Rendező: Novák Eszter

Producer: Orlai Tibor

 

A balek - Pesti Művész Színház

vígjáték

Időpont: 2019. május

Félreértések és véletlen egybeesések. Csontváz a szekrényben, megcsalt férj, ügyefogyott szerető. Mit tehet Lucienne, ha férje barátja szerelmével üldözi? Bevall mindent. De mit tehet a szoknyabolond Pontagnac, ha lebukik, ráadásul még elhagyott kedvese is betoppan a házba? Nos, bevall mindent. A mit tehet a férj, aki megtudja mindezt? Nem hiszi el.

 

Szereposztás:

Crépin Vatelin: Beleznay Endre

Lucienne, a felesége: Fogarassy Bernadett

Edmond Pontagnac: Csengeri Attila

Ernest Rédillon: Hajnal János

Maggie: Cseke Katinka

Armandine: Tunyogi Bernadett / Vanya Tímea

Mme Pinchard: Sáfár Anikó

Gerome: Harsányi Gábor

Victor és Jean: Hoffmann Richárd

Clara: Lengyel Eleonóra

 

Rendező: Pozsgai Zsolt

 

 szinhazberlet plakat 2018

hétfő, 28 augusztus 2017 22:00

Szezonzáró „Boeingelés”

Üdítő, poénokkal teli színházi előadással zárult a Bátori Nyár 2017-es programsorozata. Köszönhetően a Móricz Zsigmond Színháznak, Nyírbátor immár harmadik alkalommal szolgálhatott külső helyszínként a megyeszékhelyen zajló Vidor Fesztiválnak.

A Kontársulat lelkes tagjainak jóvoltából a nyírbátori színházrajongók is megismerhették Marc Camoletti világhírű történetét, amelynek középpontjában a szélhámos sztárépítész, Bernard áll. A nőcsábász komfortos, percre pontosan beállított, zökkenőmentesen működő életét megzavarják a légitársaságok által újonnan bevezetett gyors „Boeingek”, amelyekkel Bernard három légiutaskísérő barátnője túl hamar ér haza. A káoszban házvezetőnője, Bertha, illetve személyazonossága visszaszerzéséért harcoló barátja, Robert segítik.

boeingkontarsulat

Fotó: Mudri Imre

A vásárosnaményi társulat közel két órán keresztül nevettette a csapat által „értő közönségnek” nevezett, közel kétszáz fős színházrajongó publikumot. A vígjáték valamennyi szereplője szimpatikus, szerethető karakter volt, amely nem csupán a történet, hanem a színészek játékának, kisugárzásának is köszönhető volt.

A darab címének megfelelően, leszálltunk mi is, ha nem is Párizsban, de a Bátori Nyarat Vidorogva zártuk. Színházi előadásokban azonban a továbbiakban sem lesz hiány. Bízunk benne, hogy 2017/2018-as színházi évadunk kínálata felkelti a nyírbátori és környékbeli színházrajongók érdeklődését.

 Minkah Fitzpatrick Jersey