A diótörő és a négy birodalom

Clarának csupán egy kulcsra van szüksége. Egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától. A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz – aminek…

Felnőtt bérletes előadásaink

Öt előadás, két vígjáték, egy operett, egy krimi-vígjáték és egy dráma a Nyírbátori Kulturális Központ 2018/2019-es évadának felnőtt színházi, bérletes előadásai közt! Bízunk benne, hogy a kínálat elnyeri színházkedvelő közönségünk tetszését.   Hajszál Színház Hollywood - Veres1 Színház vígjáték Időpont:…

Óz, a nagy varázsló

Dorkát egy forgószél Óz birodalmába repíti Toto kutyájával, ahol a jó Északi Boszorkány tudatja vele, hogy elpusztította a gonosz Keleti Boszorkányt. Dorka megkapja Glindától a gonosz Keleti Boszorkány ezüst varázscipellőjét, ám a gonosz Nyugati Boszorkány - a gonosz Keleti Boszorkány…

Kézműves pályázat

Kívácsian várjuk idén is szebbnél szebb képeslapjaitokat!

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét…

Rajzpályázat

Rajzolj, s nézd vissza alkotásod a decemberi óriásplakáton!

Gyermek bérletes előadásaink

 A Nyírbátori Kulturális Központ gyermekszínháza idén is várja az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket négy látványos, vidám és tanulságos előadással.

Pinokkió - Budapest Táncszínház

Örök mese egy nagy nevettető felfogásában… Pinokkió ugyanannyira a gyermeki fantázia és szabadság, mint a felnövő tékozló fiú jelképe mindannyiunk számára. Geppetto mester ügyes kezével egy kis fabábut készít a háza előtt talált tuskóból. Vidám fiúcska kinézetűre sikeredik és Pinokkió…
« November 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

szarnyas sarkany

gastro lovarda

zenei

Találatok dátum szerint szűrve: szerda, 28 november 2018
szerda, 28 november 2018 19:00

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…

A Harry Potter-filmek világa újra megelevenedik, méghozzá úgy, hogy a forgatókönyvet maga a regények szerzője, J. K. Rowling írja – ezúttal már az ifjú Dumbledore is felbukkan a filmben, amely a varázstörténelem két legnagyobb mágusa, Dumbledore és Grindelwald összecsapásáig vezet.

 

Forrás: port.hu

 

Közzétéve: Mozi
szerda, 28 november 2018 17:00

A diótörő és a négy birodalom

Clarának csupán egy kulcsra van szüksége. Egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától. A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz – aminek rögvest nyoma is vész egy különös, rejtelmes párhuzamos világban. Odaát Clara találkozik egy Philip nevű katonával, egy sereg egérrel és három birodalom kormányzóival. Clarának és Philipnek az ominózus negyedik birodalom területére kell merészkedniük, amit egy zsarnok irányít, hogy visszaszerezzék a kulcsot és visszaállítsák a harmóniát e bizonytalan világban.

E.T.A. Hoffman klasszikus történetéből a Csokoládé és az Egy kutya négy élete Oscar-díjra jelölt rendezője készített filmet a Disney legjobb hagyományaival. A karácsonykor érkező fantasy főszereplője az Alkonyat-sorozatban és a Csillagok közöttben feltűnt Mackenzie Foy, partnerei mások mellett az Oscar-díjra jelölt Keira Knightley, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren és Morgan Freeman.

Forrás: port.hu

Közzétéve: Mozi
 Minkah Fitzpatrick Jersey