Zorán koncert

Sztevanovity Zorán előadóművész, zeneszerző, gitáros, énekes. 1942. március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él.A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro…

Felnőtt béretes előadásaink

Öt előadás, két vígjáték, egy operett, egy krimi-vígjáték és egy dráma a Nyírbátori Kulturális Központ 2018/2019-es évadának felnőtt színházi, bérletes előadásai közt! Bízunk benne, hogy a kínálat elnyeri színházkedvelő közönségünk tetszését.   A hűtlenség ára - Fórum Színház krimi-vígjáték Időpont:…

Apróláb

A jetik békésen élnek biztonságos, tágas, vidám világukban. Az általános boldogságra csupán egyvalami vet árnyat: azok a titokzatos lábnyomok, amelyek egy ismeretlen, titokzatos lénytől származnak.Ám egy jeti, úgy gondolja, tudja a megoldás. Ötlete bátor és furcsa, meglepő és szeszélyes: azt…

Patrick - Ebbel szebb az élet

Sarah (Beattie Edmondson) meglehetősen maga alatt van, miután otthagyta a szerelme. Az utolsó dolog, amire vágyik, hogy valakit a nyakába varrjanak, aki nyáladzik, horkol és széttúrja a konyhai szemetest, valahányszor enni támad kedve. De tetszik vagy sem, nagymamája a halála…

Gyermek bérletes előadásaink

 A Nyírbátori Kulturális Központ gyermekszínháza idén is várja az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket négy látványos, vidám és tanulságos előadással.

Halloween

Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt.A horrormester John Carpenter az executive producere és…

Venom 3D

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és…
« Október 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

szarnyas sarkany

gastro lovarda

zenei

Találatok dátum szerint szűrve: szerda, 17 október 2018
szerda, 17 október 2018 19:00

Venom 3D

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van.

A Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb figurája végre filmet kap, és megvan hozzá a méltó főszereplő, 
Tom Hardy, akit a Zombieland rendezője irányít. 

Forrás: port.hu

Közzétéve: Mozi
szerda, 17 október 2018 17:00

Apróláb

A jetik békésen élnek biztonságos, tágas, vidám világukban. Az általános boldogságra csupán egyvalami vet árnyat: azok a titokzatos lábnyomok, amelyek egy ismeretlen, titokzatos lénytől származnak.
Ám egy jeti, úgy gondolja, tudja a megoldás. Ötlete bátor és furcsa, meglepő és szeszélyes: azt álltja, a titokzatos lény egy addig ismeretlen, kislábú fajtól származik, amelyet rejtőzködő életét él, nehéz megtalálni, de talán érdemes.
És elindul, hogy felkutassa az ismeretlen fajt...

A Gru és az Őrült, dilis szerelem írói valamint a LEGO-filmek producerei összefogtak, hogy a feje tetejére állítsák az ismert legendát, és egy bolondos, játékos és nagyon vicces animációs komédiát hozzanak létre!

Forrás: port.hu

Közzétéve: Mozi
 Minkah Fitzpatrick Jersey